Látóút – Martfű

2022.03.22.

A Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2022. március 22-én várta Látóútra az
érdeklődőket. A vendégek Dévaványáról, Tiszakürtről, Kecskemétről és Szolnokról érkeztek a
Tisza cipőről elhíresült település közművelődési intézményébe. Asztalos Árpádné
intézményvezető köszöntötte, majd munkatársaival együtt kalauzolta a vendégeket a nap
folyamán, bemutatva a település történetét, a martfűi közösség erejét és a sokszínű munkát,
melynek színtere a művelődési központ.
A Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjteményben a „Cipőkirály birodalma” helytörténeti mese
segítette a látogatók időutazását. Papírszínház felhasználásával Székácsné Tálas Gabriella a
mese szárnyán repült vissza a város születésének idejére. Jó gyakorlat egyik példájaként ezen
a helyszínen került levetítésre az „Így is lehet – Gyűjtögetünk…! című rövidfilm, mely
bemutatta a gyűjteménygyarapítás humoros oldalát. A múzeumban rövid tárlatvezetést
tartott Darida Andrea gyűjteménykezelő. Az elődeink múltjának felidézése tovább
folytatódott a Pécskői Család Alföldi Kerámia Gyűjteményében, ahol a kiállítás által nyújtott
élményén túl néhány jó gyakorlatot is kaptak útravalóul a vendégek.
Ezt követően a moziba tehettek látogatást a vendégek, ahol egy picit megpihenve néhány
rövidfilm került levetítésre, bemutatva ezzel is a közösségekben rejlő legnagyobb értéket –
az összefogás erejének eredményét. A „Martfű – Szuper csúcshely” és a „Múzeumi Topogó”
őszinte mosolyt csalt az arcokra, igazi moziélményt nyújtva a vendégeknek.
Ezután a Városi Könyvtár munkájába és sokszínű kulturális programjaiba kaptak betekintést a
látogatók Székácsné Tálas Gabriella könyvtárvezető által. Megismerhették a „Mesélde”
történetét, a mese erejét a járványhelyzet előtt, után és napjainkban. Deákné Szilágyi Andrea
a „Te kincsed a mi kincsünk” elnevezésű Erasmus+ projektről tartott előadást, melynek
központi témája az idősekkel való foglalkozás módszertanának átadása, új módszerek
megismerése és elsajátítása, merítve a külföldi partnerek tapasztalataiból, jó gyakorlataiból.
Ebéd után a Kézműves Ház szakmai munkájába kaptak betekintést a látogatók, ahol Juhászné
Hidvégi Edit mézeskalács-készítő és díszítő, pedagógus mesélt a Kézműves Ház létrejöttéről,
a rendezvényekről, programokról, melyek Martfű kulturális életét színesítik. Természetesen
a mézeskalács kóstolás sem maradhatott el, mely valódi ízélményt jelentett a finom ebéd
után, „megédesítve” a közösen eltöltött időt.
A látóút egy izgalmas és kellemes tapasztalatcsere volt, melyen keresztül újabb szakmai
kapcsolatra tehettünk szert, továbbá olyan jó gyakorlatokat mutathattunk meg a
résztvevőknek, melyeket bízunk benne, hogy örömmel használnak fel tevékenységük során.
Köszönjük a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesületnek az esemény
megvalósulásában nyújtott támogató segítséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük