Énekelni a Himnuszt ott, ahol Kölcseyt megkeresztelték…
Megtapasztalni Mezőségen, milyen erőfeszítések szükségesek a magyarság megmaradásáért…
Rég látott ismerőssel találkozni, érzékelve, milyen kicsi ez a Kárpát-medence…
Őrtűzgyújtásra menni a székely autonómia napján, énekelni a tűz mellett, és látni, ahogyan tüzek gyúlnak szerte a Hargitán….
Sokat beszélgetni olyanokkal, akik számára a közösségi lét alapvető szükséglet….
Régen tervezett esemény valósult meg a Közösérték Egyesület életében 2025 októberében – egyesületünk vezetőségi tagjai a veszprémi és a debreceni egyetem négy-négy hallgatójával erdélyi látóúton jártunk, külhoni Látópont szervezeteket látogattunk, ismertünk meg. A hallgatók az augusztusi komlói KözösÉg Fesztiválon tartott tartalmas előadásaikkal érdemelték ki a külhoni tanulmányutat. Írásunkban a hallgatók benyomásai is olvashatóak, hiszen fontos számunkra, milyen tapasztalást, tudást szereztek a leendő szakemberek a látóúton.
Erdélyben nyolc Látópont szervezet jó gyakorlatát ismerhettük meg – ugyan óriási távolságokat kellett leküzdenünk, a cél az volt, hogy minél több szervezettel találkozhassunk személyesen.
Elsőként Sződemeteren jártunk, Kölcsey nyomába szegődve, ahol a legfontosabb tapasztalás az Emlékház működésén kívül az volt, hogy ha csak egy maroknyi magyar is él a településen, amíg számukra fontosak a gyökereik és az emlékezet, addig a közösség fenntartja a magyar kulturális életet. Pakulár József lelkész visszaemlékezett Kölcsey életútjára, és arra, miért fontos ennek az emlékezetnek a továbbadása, éltetése.
A látóút második napja Szamosújváron kezdődött, ahol a Téka Alapítvány 30 éves munkájának ívét, annak eredményeit ismerhettük meg a mezőségi szórványban. A magyar nyelv és identitástudat megmaradása érdekében 29 mezőségi település magyar gyermekeit oktatják a szórványkollégiumban, ami nem csupán egy iskola, hanem komoly szellemi műhely is. Az oktatás mellett felnőttek számára hagyományos kézműves technikák elsajátítására nyújtanak lehetőséget, szakmát kínálva számukra. A közösségi házban pedig különféle művelődési lehetőségeket nyújtanak a széles közönség számára is.
„Valamennyi háttértudásom már volt arról, hogy milyen összetartó az erdélyi közösség, viszont amit ott tapasztaltam, például a TÉKA Alapítvány meglátogatásakor, azután egy igazán meleg érzés öntött el… Megbizonyosodtam arról, hogy igenis szükség van erre a szakmára, és olyan szakemberekre, akik képesek közösségi életet fenntartani, programokat megvalósítani a nehézségek ellenére is.” – Paczári Zsombor – Pannon Egyetem
Kolozsváron az EMKE munkatársai, Fodor Cristina és Kovács Lilla fogadtak bennünket. Velük közösen látogattunk el a magyar konzulátusra, és ismertük meg annak munkáját Fábry Szabolcs konzul előadásában. A kolozsvári munkatársak elkalauzoltak bennünket a Györkös-Mányi Albert Emlékházba, ahol a gyűjtemény megtekintésén túl az EMKE értékmegőrző, hagyatékgondozó munkáját is megismerhettük. A kolozsvári délutánba természetesen egy rövid séta is belefért a város szívében, valamint a Házsongárdi temetőben.
Látóutunk harmadik napján Székelyföld felé vettük az irányt – a székely autonómia napját Farkaslakán töltöttük, ahol először Tamási Áron nyomába eredtünk Hadnagy Jolánka vezetésével. A délutánt a helyi közösséggel együtt fenn töltöttük a Hargitán, a Mária szobor mellett rakott őrtűz melegénél. Felejthetetlen élmény marad számunkra az, ahogyan az őrtűz mellett összegyűlt a település apraja-nagyja, közös énekszóval és Tamási Áron gondolataival emlékeztünk meg a szülőföldről, a közösségi élet fontosságáról.
„Legfontosabb tapasztalásként a hazaszeretetet, egymás tiszteletét és a zene iránti szeretetet említeném. Senki sem lepődött meg egy jó nóta felhangzásakor, inkább becsatlakoztak és ezúton is kapcsolódtak egymással. Ez számomra egy hatalmas élmény volt, mert szerintem gyakran alábecsülik az emberek azt, a közös éneklés milyen közösségformáló erő lehet. Az őrtűz gyújtás különösen megérintett, itthon sohasem tapasztaltam még ilyesmit, csodálatos volt.” Nagy Virág – Debreceni Egyetem
Farkaslakán megismerkedtünk a Csíkszentdomokosi jógyakorlattal is, amelyről Sándor Edit mesélt nekünk. Lelkesedése, ember- és szakmaszeretete minden mondatán átsejlett.
Utunk negyedik napján Székelyudvarhelyre látogattunk el először, ahol a Humán Reform Alapítvány munkásságával ismerkedhettünk meg. Túl azon, hogy Balla Zoltán előadásán keresztül beleláthattunk a szervezet által nyújtott tudásátadó kurzusok, táborok rendszerébe, Balla Ede a szerves műveltségről tartott számunkra fantasztikus előadást. Biztosan hallgattuk volna őt egész nap, ha nem vártak volna bennünket Sepsiszentgyörgyön.
Látóutunk utolsó állomása ugyanis az Amőba Alapítvány volt, ahol a közösségi faültetésről, annak összekovácsoló erejéről mesélt nekünk Bereczki Kinga. Ugyan ez nem kifejezetten közművelődési tevékenység, de a kapcsolódó programok, a kezdeményezés maga igazi közösséget kovácsolt a faültetés és a csemetegondozás köré a városban.
Összefoglaló kisfilm:
Sok tapasztalat, élmény ért bennünket az Erdélyben töltött néhány nap alatt, de a legfontosabb, mi maradt útravalóként a velünk utazó egyetemi hallgatókban:
„Mind szakmailag, mind emberileg nagyon sok mindent adott nekem ez az élmény. Szakmai oldalról nézve két tűz közé kerültem, hisz eddig elkötelezett voltam a felnőttképzés és az emberi erőforrás-menedzsment világa felé, de most ennyi új élmény és találkozás után, egyre inkább magaménak érzem a kultúra és a közművelődés világát is. Őszintén csodáltam, hogy a külhoni kulturális, közösségszervező szakemberek mekkora odaadással, szenvedéllyel végzik a munkájukat, s milyen nagy szeretettel osztják meg velünk a sikerük titkait, a módszertani elemeket, a szakmához kapcsolódó tapasztalataikat. Úgy érzem, olyan stabil alappal tértem haza, hogy már bátran építhetek erre.
Nagyon megérintett az, hogy milyen őszinte mosollyal és hálával fogadtak bennünket minden helyszínen. Milyen nagyon buzdítottak minket arra, hogy igenis merjünk nagyot álmodni, merjünk kiállni az ötleteink mellett. Becsüljük meg a kultúránkat, a nyelvünket, azt, hogy igazán otthon lehetünk a hazánkban.” – Radvánszky Lili – Debreceni Egyetem
„Mit tanultam még? Azt, hogy nem szabad félni segítséget kérni egy közösség kialakításához. Egy ember is képes lehet rá, viszont szükség van a többi szakember bevonására is, ugyanis a közös munka, az együttműködés tud csak igazán hosszútávon maradandót alkotni. Senki nincs egyedül egy közösségben.” – Paczári Zsombor – Pannon Egyetem
„Egyetemistaként folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek nemcsak kiegészítik az egyetemi tanulmányainkat, hanem életre is keltik a szakmánkat. Szükségünk van olyan élményekre és tapasztalatokra, amelyek megmutatják, hogyan válhat az elméletből valódi, élő hivatás – sőt, hogyan lehet néha még túl is lépni rajta.
Az erdélyi látóút pontosan ilyen volt. A fogadó szervezetek nem csupán betekintést engedtek a működésükbe, hanem szívvel-lélekkel be is fogadtak bennünket. Megosztották velünk mindazt a tudást, tapasztalatot és „know-how” -t, amit évek során felhalmoztak. Ez a tudás ott volt minden gesztusban, minden történetben, minden közösen feltett kérdésben.
Erdély különleges hátteret adott ennek az útnak – itt valahogy még élőbb és kézzelfoghatóbb a magyar kultúra gyakorlása és működtetése. Mintha minden ház, minden közösség egy-egy apró emlékeztető lenne arra, hogy a kultúra addig él, amíg gyakoroljuk.
A látott jó gyakorlatok nem a semmiből születtek. Évek, sőt évtizedek munkája van mögöttük – embereké, akik csendben, kitartóan dolgoznak a közösségeikért. Ők a kultúra őrtüzei, akik fáklyaként lobognak előttünk, és irányt mutatnak mindannyiunknak.” – Pap Csenge, Debreceni Egyetem
„Rengeteg szakmai tapasztalatot gyűjtöttem, a szerves műveltség különösen megfogott, az ahhoz való kutatási kedvvel térhettem haza, ez egy olyan téma, amiről kevesen beszélnek, pedig érdemes lenne. A gyönyörű tájakról való emlékek és ennek a gazdag kultúrának a közelebbről való megismerése olyan, amire örökre mosolyogva gondolok vissza.” – Nagy Virág – Debreceni Egyetem
„Mit hoztam magammal az útról? Mindenképpen hazahoztam azt az élethez, a másik emberhez és az identitáshoz, a hagyományok ápolásához való hozzáállást, amit Erdélyben tapasztaltunk, mert úgy érzem, ez itthon egyre inkább kihalóban van. Hazahoztam magammal azt az erős hitet, amivel a mindennapjaikat élik, amivel hisznek a csodákban, és amivel nap mint nap tesznek azért, amiről úgy vélik, hasznos és jó.
És végül pedig az örök tanulságot Hadnagy Jolánkától: „Minden jó, ha a vége jó. Ha pedig nem jó, akkor az még nem a vége.” – Kasoly Réka Adél – Pannon Egyetem
Szerdahelyiné Lőrincz Nóra
