Csillogó tekintetek, megújuló örökség
Május közepén Sümeg és Lesenceistvánd kapuit átlépve egy olyan kétnapos módszertani utazáson vettünk részt, ahol a tradíció és az innováció kéz a kézben jár. Egy látóút szakmai sikere nem feltétlenül a menetrend pontosságán múlik. Az igazi hatást azok a pillanatok jelentik, amikor a helyi szervezők nyitott szívvel, csillogó tekintettel mesélik el saját történeteiket. A heterogén csoport összetétele kiváló alapot adott a látott innovatív közművelődési módszerek több szempontú feldolgozásához, amelyek mintaként szolgálhatnak a passzivitás megtörésére és a közösségek hatékony bevonására.
Interaktív örökség-adaptáció Sümegen
A sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központban – Oszkai Réka irányításával – a fókusz a Települési Értéktárra és az ÉrtékTárs vetélkedőre irányult. Inspiráló volt látni, hogyan képes az értéktár a civil szervezetek széles körű bevonásával a közösségépítés valódi motorjává válni. Itt mutatkozott meg a „hitelesség elve”, ami azt jelenti, hogy a jógyakorlat alapja a helyi humán erőforrás elhivatottsága, büszkesége és a személyes történetmesélés.
A Kisfaludy Emlékházban a hálózatfejlesztési elmélet azonnal összekapcsolódott a gyakorlattal a Táj-Kapocs kísérleti program mentén. A résztvevők maguk is kipróbálhatták a Kisfaludy-kultuszra épülő kincskereső játékot, amely nagyszerűen demonstrálta a játékosítás (gamifikáció) működését. Igazolást nyert, hogy az „élményalapúság módszere”, vagyis a közösségek és fiatalok megszólítása interaktív, játékos és gasztronómiai elemeket ötvöző programokkal a leghatékonyabb. Az esti városi séta, Kisfaludy Sándor és Ramassetter Vince szellemisége, valamint a kivilágított vár látványa az érzelmi azonosulást is teljessé tette.
„Ahová jó betérni” – a fenntartható kistelepülési modell
A második napon Lesenceistvándon a falu mottója valósággá vált. A csoportot Tóth Csaba polgármester és a művelődési ház vezetője, Zámbó Mária fogadta olyan meleg vendégszeretettel, amely azonnal lebontotta a formális kereteket. A település többek között egy rendkívül innovatív strukturális modellt mutatott be.
A Művelődési Ház és a közétkeztetési funkciók integrálása zseniális válasz a kistelepülési intézmények fenntarthatósági kihívásaira. Ez a „multifunkcionalitás mintapéldája”, hiszen kistelepüléseken a kulturális tereket a hosszú távú működés érdekében össze kell kapcsolni az alapellátásokkal és a civil szférával.
A Helyi Értékek Háza nem statikus kiállítótér, hanem az alkotó közösség otthona. Itt az országos A Szakkör program helyi kézműves csoportjai (gyöngyfűzés, nemezelés) mellett a generációk közötti tudásátadás a gyakorlatban valósul meg. A nyugdíjas klub tagjai velünk együtt készítették el és kóstoltatták meg a feledésbe merülő helyi ízeket. A káposztás lepény, a laska (krumplis pogácsaszerű, pirospaprikás étel), a prósza és a perec mind nagyon ízletes volt.
Alig 1000 lélekszámú csodatelepülésünk kulturális vitalitását a Kálvária dombján álló kápolna koronázta meg, amely a tanúhegyekre nyíló panoráma mellett a falu szabadtéri rendezvényeinek és közösségi rítusainak állandó, élő színtere.
Összegzésként álljon itt a lesenceistvándi kolléganő gondolata, amely a XXI. századi közművelődés legszebb hitvallása:
„Nincs két egyforma nap! Te vagy az, aki a „ragasztót” adod a településhez. A munkád révén az idősek kimozdulnak a magányból, a fiatalok hasznos elfoglaltságot találnak, a hagyományok pedig tovább élnek.”
A közművelődés nem rendezvények mechanikus sorozata, hanem hídépítés generációk és intézmények között. A Látóút résztvevőiként azzal a megerősítéssel térhettünk haza, hogy a saját településeinken is nekünk kell erről a nyitott szívű elhivatottságról gondoskodnunk, és mi magunk kell, hogy legyünk ez a közösségépítő „ragasztó”.
