A magyar közművelődési rendszer évtizedek óta küzd. Ebben a környezetben jelent meg az MI, mint új eszköz, amely egyszerre jelenthet megváltást és veszélyt, mindezt attól függően, hogyan használjuk. A fesztivál egyik kiemelt értéke éppen az volt, hogy ezt a komplex kérdést nem technokrata nézőpontból közelítette meg, hanem emberközpontúan és kritikusan.

A pályamunkák készítői – hallgatók a Debreceni, a Pécsi Tudományegyetemről, a Széchenyi István Egyetemről, Pannon Egyetemről és a Nyíregyházi Egyetemről – egymástól eltérő fókuszokkal, de egy közös meggyőződéssel dolgoztak: a mesterséges intelligencia nem helyettesíti, hanem támogatja a közösségszervezőt.

A Széchenyis csapat a „Közösségi infopont ChatBot” projektben a látogatók valós idejű kiszolgálását álmodta meg MI-alapú eszközökkel. A debreceni hallgatók a kulturális mediátor szerepét vizsgálták a technológia világában, míg a pécsiek a serious games műfaján keresztül mutatták be, hogyan válhat az MI az inklúzió eszközévé. A nyíregyházi projektben a fiatalokat megszólító programokban kapott helyet az MI kreatív segítőként. Mindezek közös nevezője: az MI nem cél, hanem eszköz – és mindig az emberi kapcsolat a tét. A Pannon Egyetem hallgatói „MI kontra közösségszervezők” című munkájukban egy AI által generált programtervet vetettek össze a saját tapasztalataikkal. A projekt világosan rávilágított arra, hogy az MI lehet kreatív társ, de nem érti a szociális dinamika mélységeit ahol a valódi közösségi élmény emberi jelenlétet és empátiát igényel.

A pályamunkák és prezentációk világosan jelezték, hogy az MI nem csupán technológiai fejlesztés, hanem új művelődési logikát is jelent. Az automatizáció segíthet az adminisztrációban, az adatalapú elemzések támogatják a programtervezést, a fordítórendszerek multikulturális közösségeket kötnek össze.

De felmerülnek a kockázatok is: az elidegenedés, az adatvédelem kérdése, a személyesség elvesztése. A fesztiválon elhangzott vitaindító kérdések („El tudod képzelni, hogy egy robot vezessen közösségi eseményt?”) nem pusztán retorikai eszközök voltak, hanem mély társadalmi dilemmák megtestesítői. A közösségszervező itt nem csupán eseményszervező, hanem mediátor ember és gép, múlt és jövő között.

Az előadások és projektek egytől egyig azt az újfajta gondolkodást képviselték, amely már nem technofóbiával, hanem kritikus elfogadással közelít az MI-hez. Ez a hozzáállás kulcsfontosságú, ha a közművelődés túl akar élni a 21. században. A hallgatók által megfogalmazott jövőkép, a hibrid terek, adaptív programok, nyitott közösségek, amelyek nemcsak innovatívak, hanem mélyen emberiek is.

A komlói KözösÉg Fesztivál nemcsak ünnep volt, hanem próbatétel is: képes-e a magyar közművelődés új nyelven, új eszközökkel beszélni ugyanarról a küldetésről, a közösségek megtartásáról? Vajon a mesterséges intelligencia megerősíti-e az értékalapú szerveződést, vagy kiszorítja azt? A válasz nem a gépekben, hanem az emberekben van.

Összességében, nagyon jó volt egy olyan közegben lenni ahol nem az AI kicsavarása volt a cél, hogy profitot termeljen hanem emberi közösségeket tartalmas jövőképet hozzon létre.