Két település, két módszer – egy cél: a közösségek megtartása
A Látóút Kőteleken indult, ahová nemcsak közművelődési szakemberek, de polgármesterek is érkeztek. A Közösségi Házban Lovász Tibor polgármester úr köszöntötte a résztvevőket és ismertette a település rövid történetét. Ezt követően bemutatott egy egyedülálló intézményi és civil együttműködési modellt, hiszen a tájház és a Herba-ház olyan közösségi színtér, melyben a közösségek alulról jövő kezdeményezéssel, öntevékenyen fejtik ki munkájukat. A Herba-házban betekintést adtak abba, hogyan készítenek teakeverékeket, gyümölcsleveket a gyógynövénykertben megtermelt gyógynövényekből. Meg is tekintették a gyógynövényeket előállító Herba-kertet, valamint az itt található tájházat, ahol közösségi kemence is működik. Itt a dalárda asszonyai sütöttek pogácsát a vendégeknek.
A látóút fontos szakmai tanulságai, melyek példáját érdemes adaptálni:
- A kistelepülés méretéhez képest több mint tíz közösség aktívan működik, jelentős létszámban.
- A közösségek létrejötte alulról kezdeményezett, önzetlenségre, egyszerűségre épül, kreativitásukat kifejezik például abban, hogy a településen virágos ágyakat gondoznak és tartanak fenn, ezzel az önkormányzat munkáját is támogatják.
- Jellemző a közösségekre, hogy befogadják a gyüttmentek csoportját is, akik egyébként is egy civil közösséget alkotnak.
- A kőteleki látópont egyedülállósága abban rejlik, hogy a civil szervezetek önállóan, sokszor saját forrásból fenntartják a közösségi épületeket, tájházat, Herba-kertet, Herba-házat és közterületeket.
Jászdózsára érkezve egy látnivalókban gazdag, nagyobb település közösségszervezői tevékenységét ismerhették meg a résztvevők. A látóponton Baranyi Sándor polgármester úr és a közösségfejlesztő szakmai team bemutatta a település történetét. A bemutató után az érdeklődők a Kereszt-metszet bronzkori kiállítást tekintették meg, ahol a Nyomok a romokban interaktív játék segítségével ismerhették meg a bronzkori leleteket. Ezt követően a tájházban a szakavatott tárlatvezetést QR-kódos tájékoztató és interaktív elemek egészítették ki. Végül a tábori emlékházhoz kalauzolták a vendégeket a közművelődési szakemberek, ahol megcsodálták a szekrénymúzeumot és a spájzmozit. Nagyon izgalmasnak ígérkezett a Kend magadra a kertet! program is, melynek keretében natúrkozmetikum-készítés zajlott az ASzakkör tagjaival.
A jászdózsai látóútról a résztvevők sok élménnyel és adaptálható jó gyakorlattal térhetnek haza:
A látogatás során példaértékű volt a Jászság tájegység tisztelete, a hagyományok őrzése, a helyiek büszkesége múltjuk értékei iránt. A professzionális múltidézés, identitásőrzés terén a település gyümölcsöző partnerségeket épít a térségi iskolákkal, a Jászmúzeummal, hogy minél több fiatalhoz eljuthassanak ezek az értékek.
Muhari Zoltán mentor