Petőfi Sándor Művelődési Ház

Pest vármegye

Csömör Vörösmarty u 1

info@muvhazcsomor.hu

+3628543790

szervezet vezetője és kapcsolattartó

Szeltner László

info@muvhazcsomor.hu

kultura@konecsni.hu

kapcsolattartó telefonszáma

+3628543790

a jógyakorlatról

A művelődési háznak, valamint az egész településnek kiemelkedő célja a hagyományos kulturális értékek ápolása. Célunk ezzel az, hogy az elkövetkező nemzedékek egész fiatal kortól megtanulják értékelni és ápolni a kulturális értékeket. Számos foglalkozás, rendezvény és szabadidős program segítségével próbáljuk ezt elérni. A gyerekeknek már 3 éves kortól lehetőségük van néptáncot tanulni, melyet egészen a senior korosztályig tudják folytatni. Évente két nagy település szintű hagyományozó nagyrendezvényt szervez az intézmény, tavasszal a Hagyományok Napját, mely pár éve indult, és ősszel a Szüreti Mulatságot, mely idén már 30. éve kerül megrendezésre. A Hagyományok Napja délelőttjén számos régi mesterséget tudunk bemutatni és kipróbáltatni a látogatókkal, délután pedig a néptáncosok mutatják be műsoraikat. A Báló Lipót Egyesület, melynek kórusa a művelődési házban próbál és rendszeresen fellép hagyományőrző rendezvényeinken, Falumúzeumot tart fenn a művelődési házban, melyben rendszeresen tartanak körbevezetéseket rendezvények alkalmával. A kóruson kívül számos csoporttal és egyesülettel működünk együtt, többek között a Csicsörke Néptánc Egyesülettel, a Szakicska-házzal, valamint a Szlovák- és német önkormányzatokkal, akik saját népszokásaikkal és hagyományaikkal egészítik ki rendezvényeinket.

Kiknek ajánlják a Látópontot?

Ajánljuk magunkat, mint Látópontot azoknak, akik szeretnének megismerkedni a hagyományőrzés településszinti módszereivel, valamint a hagyományőrző rendezvények sajátosságaival, felépítésével.

A szervezetről

A Petőfi Sándor Művelődési Ház évente közel 170-180 rendezvényt valósít meg, 500 ezer feletti látogatóval. A művelődési házban kb. 10-11 kiállítást rendezünk évente. A település több nagyrendezvényét is a művelődési ház szervezi: Csömöri napok, Szüreti mulatság, Bringafesztivál, Tófesztivál, Töklámpás fesztivál, Hagyományok Napja, Hájastészta- és fánksütő verseny, karácsonyi műsor (Mindenki karácsonya). Fontos helyen szerepelnek nálunk a gyerekprogramok: havonta legalább egy rendezvény nekik szól (farsangi mulatság, tudományos, ismeretterjesztő programok stb.) Lehetőséget biztosítunk aktív „kikapcsolódásra” is, ezt segítik elő a kézműves foglalkozások, amelyben több mint 10 kézművest tudunk foglalkoztatni. 2022-től szervezzük meg tavaszonként a Hagyományok Napja rendezvényt. A művelődési ház több csoportot is fenntart, ezek közül legfontosabbak: a Csicsörke Néptánc Egyesület, a Tiszta Forrás Népdalkör, valamint a Képben Gondolkodók Klubja. Ezek mellett helyet ad, és támogatja a helyi és civil kezdeményezéseket is. Intézményünk 2023-ben harmadszor érdemelte ki a „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” elismerést.