Háromszéki Közösségi Alapítvány

Románia

520019 Csíki utca 47 szám, Sepsiszentgyörgy Románia

hka@hka.ro

+40 744 167 500

szervezet vezetője

Fleckhammer Otto elnök

kapcsolattartó

Bereczki Kinga

Kapcsolattartó e-mail címe

bkinga@amoba.ro

kapcsolattartó telefonszáma

+40 744 167 500

a jógyakorlatról

A Napkapu környezetnevelési program célja a felnövő generáció érzékenyítése a természetes környezet iránt. Ennek érdekében évente többszáz diák, kicsik és nagyok együtt vesznek részt palántálási akciókban. Egy, a helyi önkormányzat által biztosított kéthektáros területen a város szélén erdőt telepítünk. Évente kétszer, tavasszal és ősszel kerül sor ültetési és gondozási akciókra, ilyenkor az ültetettben pótoljuk a kiveszett csemetéket, és gondozzuk a meglévőket. Az éves tevékenységekben részt vevő önkéntesek neve bekerül egy időkapszulába, amelyet évente egy alkalommal, ünnepélyes keretek között elhelyezünk a város központjában álló Napkapu szoborba, amely Péter Alpár helyi képzőművész alkotása. A szobor az erdővel együtt növekedik, évről évre, ahogy alkotója megálmodta. Jelképesen a növekedő facsemetét mutatja és kifejezi az ember és természet szerves kapcsolatát. A Napkapu program nagyon nagy sikernek örvend a közösségben, ezt alátámasztja a programban résztvevő oktatási intézmények növekvő száma. Jó együttműködés alakult ki helyi szinten: oktatási intézmények, önkormányzat, művelődési központ, tisztasági vállalat és civil szervezetek között, így sikerrel megvalósulnak a tervezett ültetési akciók és környezetnevelési programok.

Kiknek ajánlják a Látópontot?

A programot mindazoknak ajánljuk, akik fontosnak tartják a természetes környezetet, és ezt helyi szinten akár csemeteültetéssel, akár nevelési programokkal, akár mindkettővel szeretnék hangsúlyossá tenni.

A szervezetről

A Háromszéki Közösségi Alapítvány Háromszéken, Kovászna megyében tevékenykedik, sepsiszentgyörgyi székhellyel. Tizenegy alapító tag hozta létre 2010 novemberében, helyi vállalkozók és civilek, azzal az elhatározással, hogy külső és helyi forrásokból fejlesszék a közösséget. A Háromszéki Közösségi Alapítvány küldetése a háromszéki emberek életének jobbá tétele az erőforrások mozgósításával és fejlesztésével, a helyi és regionális közösségi kezdeményezések megvalósítása érdekében. Az alapítvány különböző mechanizmusok révén, a pénzügyi törvény által adta lehetőségeket kihasználva helyi pénzadományokat gyűjt, alapokba rendezi és fejlesztő programok formájában visszaforgatja közösségi célokra. Az alapítvány egy 223 000 lelkes régiót szolgál ki, tevékenysége kiterjed egész Kovászna megye területére. Programjainkkal a közösség széles rétegeit célozzuk meg, kisiskolástól pályakezdő fiatalig, szegénysorban élőtől vállalkozóig. Közösségi munkánk célja a tudatosítás (tudatos vásárlói magatartás, nemzeti öntudat, környezettudatosság, felelős adományozói stílus kialakítása), a közösségi erő fejlesztése, valamint helyi erőforrások létrehozása.