Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szilágysomlyó és Környéke fiókszervezet

Románia

RO, Szilágy megye /Salaj/, Szilágysomlyó /Simleu Silvaniei/, str. Argesului u., nr. 8 sz.

somlyoimagyarhaz@yahoo.com

40742609946

szervezet vezetője és kapcsolattartó

Széman Rozália

Kapcsolattartó e-mail címe

rozsaszem@gmail.com

kapcsolattartó telefonszáma

40742609946

a jógyakorlatról

Szilágysomlyó egyike azon két erdélyi városnak, amelyet király szülővárosaként emlegethetünk, hiszen 1533. szeptember 27-én itt született Báthory István, aki Erdély fejedelme, majd Lengyelország királyaként is uralkodott. A város ezen dicső történelmi emlékének igyekszünk emléket állítani a több mint három évtizede évente megrendezésre kerülő Báthory napokkal, valamint a 2023-ban létrehozott Báthory szobával. Tárgyi emlékeink sajnos a városban nem maradtak, de az emlékszobába helyeztük el a fejedelem mellszobrának másolatát, a legismertebb festmények alapján elkészített öltözetét, kialakítottunk egy gyermeksarkot, ahol kirakósok, társasjáték, kifestők vezethetik be a kisebb korosztályokat Báthory István világába, a falra szerelt képernyőn pedig történészek előadásából ismerkedhetnek a látogató a fejedelem életével és nagyságával. Hely szűkében ugyancsak ebben a szobában helyeztük el városunk múlt században élt hírneves orvosa hagyatékénak azon darabjait is, amelyeket a családja adományozott szervezetünknek. Mártonfi doktor emlékének tovább éltetésére diákok egy csoportja készített kisfilmet, amely ugyancsak megtekinthető az emlékszobában. Kisfimeken és fotók sokaságán peregnek kis közösségünk kulturális életének emlékei is. Az udvaron emlékfalat létesítettünk a városhoz kötődő kiemelkedő személyek és események megörökítésére. Célunk bemutatni a helyi kulturális értékeket úgy a múlt, mint a jelen tükrében. Civil szervezetként csak önkéntesekkel dolgozunk.

Kiknek ajánlják a Látópontot?

A szilágysomlyói EMKE Látópontot mindazon közművelődési, kulturális vagy akár turisztikai szakemberek és civil szervezetek vezetőinek is ajánljuk, akik érdeklődnek történelmi emlékeink és Erdély talán kevésbé ismert és látogatott vidékének kulturális múltja, élete, fennmaradásának küzdelmei iránt.

A szervezetről

Kisvárosunk fogyó magyarságának az EMKE-ház az egyetlen világi kulturális otthona, ahol kortól függetlenül otthonra találhat, programot szervezhet vagy egyesületünk által szervezett programokat látogathat bárki. A házat az EMKE Szilágysomlyó és környéke szervezet tartja fent pályázatok és adományok által. Itt kapnak helyet az EMKE mellett civil szervezeteink, mint a Báthory István Alapítvány, a kereteiben működő hagyományőrző csoportok, a Rákóczi Szövetség, Pedagógus Szövetség, az Erdélyi Múzeum Egyesület szilágysomlyói fiókja, a Bíró Lajos biológiai Társaság, de itt működik az RMDSZ iroda és a szenátori iroda is. Kiállítótermünkbe rendszeresen szervezünk képzőművészeti tárlatokat, író-olvasó találkozókat, tudományos és kulturális előadásokat, ifjúsági és nyugdíjas programokat. A Báthory-Mártonfi emlékszobát és az udvaron felépített történelmi emlékfalat elődeink és a város múltjának tiszteletére, az utódok számára való átadásra hoztuk létre, ahol megfelelő alkalmakkor koszorúzási ünnepségeket tartunk.