Tájház, mint Látópont – a kézzel fogható élményprogram Kiskunmajsán
Hogyan válik egy helyi tájház élményszerű tudásközponttá, ahol a hagyomány nem vitrinekben él, hanem közös kenyérsütésben, játékban és mesében formál közösséget?
A kiskunmajsai Mintalátóút két napja megmutatta, miként épülnek egymásra a helyi értékek, az intézményi együttműködések és az élményalapú módszerek, és hogyan lesz mindebből átadható, működő Jógyakorlat.
A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület Mintalátóút Programja 2025. november 17–18-án Kiskunmajsára érkezett, ahol a helyi tájházhoz kapcsolódó, több elemből felépülő jógyakorlat bemutatása került a fókuszba. Hét Látópont képviselője (Bácskossuthfalva, Jászberény, Kiskunfélegyháza, Panyola, Soltvadkert, Taliándörögd, Tiszakécske) vett részt a kétnapos szakmai programon, melynek középpontjában az állt, miként válhat egy helyi értékeket hordozó intézmény élményszerű, átadható tudásforrássá, amelyhez szervesen kapcsolódnak további közművelődési és turisztikai elemek.
A program a Konecsni György Művelődési Központban indult, ahol Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere, Vadkerti Rita intézményvezető, valamint dr. Baloghné Uracs Marianna, a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. A rövid bemutatkozást követően átfogó képet kaptunk az intézmény sokrétű tevékenységéről, amelyben a hagyományőrzés, a közösségépítés és az élményalapú tanulás egymást erősítve jelenik meg.
A tájház bemutatása már az első napon világossá tette, mit jelent a „kézzel fogható élményprogram”. A résztvevők interaktív, játékos formában ismerkedhettek meg a népi hagyományokkal: egy kvízjáték során a mindennapi élethez kapcsolódó tárgyak, munkaeszközök és tevékenységek kerültek előtérbe. Ezt követte a kenyérsütő foglalkozás, amely valódi közösségi élménnyé vált. A már előkészített tésztából mindenki maga formázta meg a kenyerét, miközben a foglalkozás vezetője beavatta a résztvevőket a hagyományos kenyérkészítés folyamatába. A kenyerek később a tájház kemencéjében sültek ki, és a második nap végén útravaló ajándékként kerültek vissza a készítőikhez.
A tájházban Hajagos Csaba muzeológus mutatta be az épület és a kiállítás történetét, valamint azt, hogyan kapcsolódnak az oktatási, idegenforgalmi és kulturális programok a tematikus foglalkozásokhoz. Az érkezést frissen sült pogácsa és édes tészta tette még otthonosabbá. A kenyérsütés így nemcsak programként, hanem szimbólumként is végigkísérte a látóutat: ahogyan a megfelelő alapanyagokból, következetes munkával kenyér születik, úgy formálódnak a helyi lehetőségekből működő jógyakorlatok.
A délután folyamán a művelődési központ belső tereinek bejárása következett, amely során képet kaptunk az intézmény működésének hátteréről, a terek tudatos kialakításáról, valamint azokról a vizuális és online eszközökről, amelyek a belső munkaszervezést segítik. Külön figyelmet kapott, miként jelennek meg a helyi hagyományok a funkcionális terekben, például a Kiskun Maja és Kiskun Masa játszósarokban. A jógyakorlat megértéséhez fontos elem volt az intézményi háttér, a munkatársi erőforrások és a szervezeti kultúra megismerése is.
Ebéd után közös séta vezetett a Hungarikum sétányhoz és a helyi értékeket bemutató szabadtéri fotókiállításhoz, majd a Záportározónál elhelyezett művész-padokhoz. A köztéri alkotások jó példát adtak arra, hogyan lehet a helyi értékeket a mindennapi térhasználat részévé tenni, erősítve a települési identitást és gazdagítva a turisztikai kínálatot. A séta dinamikus eleme volt a napnak, jól ellensúlyozva az egész napos szakmai programokat.
A könyvtár és a Tourinform iroda meglátogatása során az is világossá vált, miként tudnak ezek az intézményi egységek úgy illeszkedni a közös szervezeti működésbe, hogy közben megőrzik szakmai önállóságukat és saját arculatukat. A könyvtár olvasótermében került sor a jógyakorlatok közös értékelésére, ahol Vadkerti Rita intézményvezető összefoglalta, milyen szakmai és kulturális értékeket kívántak bemutatni a látóút során, és hogyan gondolkodnak saját feladataikról és felelősségükről.
„Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak…” este hangulatos, borkóstolóval egybekötött vacsorában volt része a csaoportnak a Pellikán Borbirtokon, ahol a Mayossa Banda adott ízelítőt a helyi népdalkincsből.
A Bács-Kiskun megyei értéktár egyik fontos eleme a Kiskunság Népzenei Hagyatéka c. népdalgyűjtemény. Alkalomhoz illő formában, kedves gesztusként kapott figyelmet egy fontos megyei érték, amikor a résztvevők együtt megtanulták és közösen énekelték a gyűjtés egyik ismert dalát.
A második nap mesés ráhangolódással indult: egy babzsákokkal kialakított mesehallgató térben hallhattuk azt a történetet, amely szimbolikus módon vezette fel a műhelymunkát. A látópontok képviselői röviden bemutatták saját jógyakorlataikat, míg a többi résztvevő kérdésekkel és szempontokkal segítette a jövőbeni látóutakra való felkészülést.
A kiskunmajsai Mintalátóút összességében egy összetett, mégis egységes jógyakorlat-együttest mutatott be. A programok mögött egy olyan intézményi és vezetői szemlélet rajzolódott ki, amely a partnerségre, az együttműködésre és a tudatos építkezésre épül. A házigazdák felkészültsége, a munkatársak aktív jelenléte és a változatos programformák biztosították a kétnapos program jó ritmusát. A résztvevők nyitottsága és aktív részvétele pedig azt eredményezte, hogy a közös élmények nyomán valódi szakmai közösség formálódott – egy csapat, amelyet a tapasztalatok megosztása és a közösségépítés iránti elkötelezettség köt össze.
A mintalátóút zárásaként, az élmények, tapasztalatok megosztása során a résztvevők megfogalmazták, hogy milyen inspirációt kaptak a kétnapos program során. A beérkezett visszajelzésekből Józsa Kata, a Mintalátóút mentora egy sokatmondó szófelhőt készített.
