Felhívás Látópont Cím elnyerésére 2021.

Kedves Tagtársunk!

A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület elkötelezett a közművelődés szakmai utánpótlásának segítése és a tudásátadás alkalmainak megteremtése terén. Ennek támogatása érdekében több lehetőséget is kínál tagjainak, ezek közül az első a Látópont Cím elnyerésére irányuló pályázati lehetőség, melyet 2021-ben is meghirdetünk.

A látóutak szakmai gyakorlata több intézmény és szervezet munkájában is jelen van évek óta, mint olyan módszer, amelynek célja a helyi jó gyakorlatok, a közösségi kezdeményezések bemutatása és adaptálása. Ezeken az utakon többnyire döntéshozók (polgármesterek, képviselők), kulturális és közművelődési szakemberek, valamint civilek vesznek részt. A látóutak segítenek abban, hogy felismerjük: mikro- és makro környezetünkben milyen sok természeti, tárgyi és szellemi érték vesz körül bennünket, és mennyi lelkes ember foglalkozik azzal, hogy ezeket a közösséggel együtt éltesse, fejlessze. Követhető mintát, vagy akár „csak” ihletet adhat a hiteles ember által bemutatott jó gyakorlat, közösségi kezdeményezés a résztvevők számára.

A módszert továbbgondolva kezdeményezzük, hogy országos, majd Kárpát-medencei szinten is gyűjtsük össze azoknak a helyszíneknek a listáját, ahol jól bemutatható, megérthető és akár továbbvihető az adott települések jó gyakorlata, a tapasztalatok sora. Ezeket a helyeket hívhatjuk Látópontoknak.

Ezt a feladatot, a Látópontok kialakítását és hálózatuk kiépítését vállalja fel a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület a Látópont Cím-pályázat elindításával.

A pályázati feltételeket és a részleteket a felhívás tartalmazza, kérdések esetén kereshető a Látópont munkacsoport elnöke, Jantyik Zsolt (ecseg64@gmail.com), és társelnöke, Fróna Katalin (frona.kata@ankk.hu).

A Látópontok Hálózatának tagjaihoz látogathatunk el az Egyesület által kiírásra

kerülő következő pályázat segítségével. A Látóutak megvalósítását támogató pályázat

kiírására várhatóan 2021. második felében kerülhet sor.

A pályázat benyújtásának időszaka: 2021. március 22. – 2021. április 22.

A pályázati adatlap ide kattintva érhető el.

Pályázati felhívás letöltése

Háttéranyag letöltése

Bővebb információt itt talál.

A pályázatokat 2021. április 22-ig a kozosertek2019@gmail.com e-mail címre várjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük